Idén második alkalommal rendezték meg a 24 Órás Szituációs Lőversenyt. Az egyedülálló megmérettetésen 3 ország 43 versenyzője mérhette össze tudását. Az indulók rendvédelmi dolgozókból, katonákból és sportlövőkből álltak, tehát a civil fegyverforgatók most összemérhették tudásukat a hivatásos állománnyal egy olyan versenyen, ahol szinte minden volt, kivéve a pihenést, a verseny ugyanis 24 órán keresztül megállás nélkül pörgött. A fizikailag és mentálisan is kihívást jelentő feladatok két egymás mellett folyamatosan működő pályán kaptak helyet, emellett Csomán János lőkiképző idén két extra pályával is kedveskedett, az egyik egy Simunition fegyveres feladat volt, ahol élő támadóval is találkozott a lövész, a másik pályán airsoft fegyverekkel kellett egy bankfiókot megtisztítani a támadóktól, melyben egy magyar fejlesztésű találmány, az EAT rendszer (Electronic Airsoft Target) segített. A dobogó első fokára Peter Drimaj léphetett, őt követte Seres László és Lencsés Péter, akiknek szívből gratulálunk az elért eredményekhez.
A fényképeket köszönjük Kertész László fotós kollégánknak: