Új lőtér nyílt a belvárosban – Capital Shooting

Egyre több helyen próbálhatják ki a lövészetet az érdeklődők, számukra nyitotta meg kapuit a Capital Shooting, Budapest legújabb lőtere. A belváros szívében a Dob utcában alakult pincelőtér azzal a nem titkolt céllal jött létre, hogy kicsit más legyen, mint a többi élménylövészetes. Megnéztem, sikerült-e nekik.

A helyre belépve az volt a benyomásom, hogy nem is egy lőtéren vagyok, inkább egy hangulatos szálloda recepcióján. A tágas fogadóteremben kanapékon ülve nézhettük meg a biztonsági videót, ezután a lövészetvezetőkkel lementünk a szektorba és kezdődött a buli. A két lőállással rendelkező pincehelyiségben vártam a szokásos lőpor- és füstszagot, de ez elmaradt. A lőtér megálmodóitól megtudtam, hogy ez fontos szempont volt a kialakításnál; a szokásosnál erősebb elszívórendszer és a kis létszámú csoportok miatt nincs a jól ismert lőporszag. Így a lövészetvezetők is tudnak védőmaszk nélkül dolgozni és a kevésbé fegyverrajongó vendégek számára sem zavaró a közeg, a dizájn megtervezésénél egyébként is törekedtek arra, hogy kevésbé militáns legyen. A rövid beszélgetés után belecsaptunk a lecsóba, háromféle pisztolyt, három karabélyt és egy puskát próbáltam ki.

Egy .22-es Rugerrel melegítettünk be, aztán jött a jól ismert Glock 17-es. Ezután egy .45 ACP kaliberű Grand Power jött, ilyen vas még sosem volt a kezemben, de kifejezetten kényelmesnek és kezesnek találtam, polimertokos fegyver létére meglepően nyugodtan viselkedett a gyors duplák esetén is. A cél egy behajtható mobil lövedékfogón volt, kb. 6 méterre, így a lövészettel először találkozó vendégek is könnyen eltalálhatják a kék-szürke lőlapot, ami véleményem szerint kifejezetten jól is néz ki.

A rövid vasak után következtek a karabélyok, ahol egy Glock 17 CAA MCK volt, ez egy átalakító platform, amibe a Glockot beletéve egy kis 9×19-es sportkarabélyt kapunk. Átvezetőnek tökéletes volt a nagyobb vasak előtt, amiből várt még rám három. Az AK 47 és az M4 hozta a megszokottat, itt a célok már 12 méter körülre kerültek, de karabélyokkal ez is könnyen hozható egy képzetlen lövésznek is, így biztosan meglesz a sikerélmény. A végére maradt egy igazi nagyágyú, az SVD Dragunov Limited Edition a klasszikus 7,62x54R lőszerrel. Bár a táv kicsi volt, így nem jött ki sem az optika, sem a fegyver igazi lényege, de az érzés teljesen átjött, emlékezetes lesz azok számára, akik először lőnek ilyen puskával.

A lövészet végén kicsit beszélgettünk még, feltűnt, hogy nagyon kis létszámú csoportokkal dolgoznak, mint megtudtam, ez nem csak biztonsági okokból van így, hanem azért is, hogy a vendégeknek legyen ideje átélni a programot, fotót készíteni vagy akár beszélgetni a lövészetvezetőkkel is a durrogtatás után. Ugyanez igaz az arzenálra is, a klasszikus darabok mellett kevésbé ismert modellek is helyet kapnak benne, de nincs feleslegesen sok fegyver benne.

Bevallom, próbáltam negatívumokat keresni, hogy ne csak jót írhassak majd, de itt kudarcot vallottam, összesen egyet találtam. A pisztolyos lőállásban nekem kicsit furcsák voltak a fényviszonyok, de a célt tökéletesen láttam, így nem volt annyira zavaró, és mivel állíthatóak a fények, így ez könnyen orvosolható akár a program közben is. Összességében azt hiszem, hogy az alapítóknak sikerült elérni a kitűzött célt, miszerint egy olyan lőteret hozzanak létre, ahol a teljesen kezdők és a fegyverkevelők egy modern, mondhatni exkluzív környezetben próbálhatják ki a lövészetet és mindezt nem futószalagszerűen, hanem valóban megélve a pillanatot.

Kremlicza Levente

https://capitalshooting.eu/hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

fifty eight − 48 =