Túl jó ahhoz, hogy szolgálati pisztoly legyen: pár gondolat a SIG P 226-ról
Az a bizonyos alpesi ország Európa közepén nemcsak devizájának vásárlóerejéről, hanem iparának (lásd pl. Nestlé, Victorinox) színvonaláról is híres (noha az előbbi kezdi egyre jobban akadályozni az utóbbit). Az ipar integráns része – az örökös semlegesség és a még ma is több százezres hadsereg földjén – a fegyveripar.
A cég következő dobása a 220, 225 -s típus volt. Előbbi .45 ACP, utóbbi 9×19 Para kaliberben hordozza magán azokat a konstrukciós megoldásokat, melyek együtt ergonómiai szempontból szinte páratlanná teszik a fegyvercsaládot (és amelyet a 226 -snál mutatunk be részletesen). Ide sorolható a kilencven fokkal elfordítható külön szétszedő összeszerelő kar, a külön fesztelenítő, illetve szánrögzítő kar, a markolat jellegzetes kialakítása, végül, de nem utolsósorban a szinte tökéletes DA SA rendszerű elsütés. A fegyver tárja egysoros volt. A P 225-öt rendszeresítette a német pénzügyőrség, illetve több tartományi rendőrség (P6 néven). Az exportra szánt változatokat a német Sauer cég gyártotta, kimagasló minőségben. (A svájci semlegesség által kikényszerített együttműködés később igen nagy szerencsének bizonyult, mivel az ezredfordulóra a maroklőfegyverek gyártása teljes egészében Eckernfördébe, illetve Exeterbe (SIGARMS, USA) tevődött át.) A múlt század hetvenes nyolcvanas éveinek fordulóján került sor az USA haderejének pisztolytenderére, mely a szinte egyidőben lebonyolított osztrák tenderrel egyetemben új lendületet adott a maroklőfegyverek fejlődésének. A cég a 225 öst látta el aluminium tokkal és kétsoros tárral. A tenderen végül a Beretta nyert 92 es típusával, de a döntő érv, mely felé billentette a mérleg nyelvét, az ár volt. Párhuzamosan rendszeresítésre került az elismerten jobb pisztoly, a 226-os kissé rövidebb csővel gyártott változata, a 228 as típus is, azon szolgálati ágak részére, melyek a maroklőfegyvert rejtve hordják (légierő, katonai nyomozók, stb.) Az amerikai elvárások vezettek az egyesült államokbeli leánycég megalakításához. A 226-ost számos amerikai és európai rendőri és katonai egység rendszeresítette, köztük a brit Különleges Légi Szolgálat (Special Air Service, azaz SAS) is. Szövetségi szinten a 2001. szeptember 11. után létrehozott Department for Homeland Security által irányított ügynökségek részére rendszeresítették, DAO-sütéssel. Hogy is fest tehát a szolgálati pisztolykategória csúcsmodellje? A szán acélból készült, formája négyzetes. A szánon kezelőszerv nem található. A nézőke közepén fehér csík látható, mely célzás közben pontosan akkorának tűnik, mint a célgömbön található fehér pötty. (A helyes célkép tehát egy pontosvessző.) Az ezredfordulóig külön alkatrész volt az az ellendarab, mely átvette a csőfartól a hátrafelé ható erőket. Az illesztéshez használt csőszegecset rendszeresen cserélni kell, ellenkező esetben komoly problémák merülnek fel, ez a pisztoly egyetlen hibája. Ezen segít a jelenleg gyártott változatok egy darabból készített szánja. A szán belsejében található a kivehető cső, melynek hossza 112 milliméter, valamint a helyretoló rugó és vezetőrúdja. A tok alumíniumötvözet, belsejében alakították ki azokat a síneket, melyen a szán mozog előre (illesztési hézag elhanyagolható, lötyögés nem tapasztalható.) A tok bal oldalán, a sátorvas elejénél található a szétszedő összerakó kar, tövében a tárrögzítő, efelett a fesztelenítő kar, mögötte a szánrögzítő. Igen, ez annyit tesz, hogy az elsütőbillentyűvel együtt négy kezelőszervet kell működtetni. Mivel azonban elhelyezésük ergonomikus, ez csak eleinte okoz gondot. A markolatban található a kétsoros tár, kapacitása a méregdrága eredeti tárak esetében 15 darab. A markolathéjak kialakítása a gyártás során többször változott, jó irányba.
És hogyan lehet lőni vele? Ha egy szóval akarunk válaszolni: kiválóan. Ebben a pontos illesztéseken, alacsony mérettűréseken, valamint a nagyon jó irányzékképen túl a sportpisztolyokat idéző sütésnek van meghatározó szerepe. (A SIG sütéseknek csak egy hibája van: ha az ember egyszer kipróbálta valamelyiket, örök lövészéletére ragaszkodni fog hozzá, és ez elég drága mulatság.) Ha bővebben akarjuk kifejteni, akkor el lehet mondani, hogy a 226-os a klasszikus európai pontlövő hagyományokból építkezik, azaz kialakítása a során abból indultak ki, hogy minden egyes lövést „ki lehet dolgozni”, a célokat meg lehet célozni, az első lövés leadása előtt van lehetőség az elsütőszerkezet megfeszítésére is. Amennyiben nem így használjuk, úgy előbb utóbb feltűnik, hogy a markolat meglehetősen vastag, közepes kezű lövő csak nehezen éri el átfogás nélkül a fesztelenített elsütőbillentyűt. A csőtengely és a tenyér felső éle közti távolság viszonylag nagy, ebből adódik, hogy lövéskor a pisztoly felfelé csavarodik, ami gyors dupláknál okoz kihívást (amúgy azokat az elsütőszerkezet kialakítása sem támogatja.) Aki ezeket figyelembe veszi, az dinamikus stílusban is kiemelkedően jól fog lőni a 226-ossal, aki nem, azt kellemetlen meglepetések érhetik.
A 226-os továbbfejlesztése lényegében két helyszínen, két irányban folyt: A SIGARMS-nál megtanították a dinamikus lövészetre; kapott hódfarkat, új, megváltoztatott dőlésszögű markolatot, lámpasínt, DAO sütést. Eckerförndében kiemelkedő minőségű sportváltozatok születtek. Mindegyik kiváló, mindegyik egyedi – szolgálati pisztolynak szinte túl jó (vagy már deklaráltan nem is az…)
