Tag Archives: SHOOTINGPRESS

Megnyílt a Csergezán Emlékkiállítás Keszthelyen

Csergezán Pál festőművész emlékkiállítása nyílt meg 2025. április 13-án a keszhelyi Festetics Kastély Vadászati Múzeumában. Igazi különlegességeket láthatnak az érdeklődők Vaski László  egyedi gyűjteményéből, melyet Csergezán Pál rézkarc képei alkotják. A megnyitón Tóth Csaba, a Vadászati Múzeum vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd Kőhalmy Tamás festőművész elevenítette fel Csergezán Pál életének egyes kiemelkedő állomásait. Mivel a […]

Műlábat kap az Öreg néne őzikéje

Annak ellenére, hogy első olvasásra metaforának tűnhet, hírünk címét nem képletesen kell értelmezni. Európában is egyedülállónak mondható beavatkozást fognak végrehajtani egy őzsután, mely hónapok óta a Hortobágyi Madárkórház lakója. Az őz “felfedezéséről” és balesetéről Dr. Déri János, az intézmény igazgatója számolt be a Madárkórház Alapítvány honlapján: Nem a Mátra alján, hanem a bihari határ mentén, […]

A hazai vadegészségügy és vadgazdálkodás aktuális kérdései 2025

A fenti címmel tartotta meg múlt hét csütörtökön éves konferenciáját az Állatorvostudományi Egyetem immáron tizenkettedik alkalommal. Rengeteg előadó, rengeteg érdekes téma, rengeteg érdeklődő. Röviden így lehetne jellemezni az eseményt. Nem is célunk, hogy bemutassunk minden előadást, sokkal inkább csak két témából szemezgetnénk melyekben a vadgazdálkodásra és vadászatra nézve is aktuális és fontos információk hangzottak el. […]

Hatással lesz a hazai nagyvadállományra a ragadós száj-és körömfájás?

Több mint ötven év után, 2025. március 7-én újra felütötte fejét hazánkban a ragadós száj-és körömfájás, azóta pedig újabb három Győr-Moson-Sopron vármegyei településen is igazolták a vírus jelenlétét. Két döntő fontosságú tényező teszi igazán aggasztóvá a felbukkanását. Az első, hogy a betegség nem gyógyítható: a vakcina csak a klinikai tüneteket és a fertőzött egyedek további […]

Újra vadászható lehet a vadgerle?

A napokban az Európai Bizottság bejelentette, hogy egyes nyugat-európai tagállamokban ismét vadászható fajjá nyilváníthatják a ‘Veszélyeztetett’ besorolású vadgerlét (Streptopelia turtur) három év teljes körű védelem után. Ha ez megvalósul az egyes államokban, akkor a vadgerleállomány legfeljebb 1,5 százaléka lesz terítékre hozható. Hogy ez milyen országokban és keretek között valósulhat meg, azt még nem tudni, de […]

Újrahangolás – Küldöttközgyűlés 2025.

Átalakuló pályázati rendszer, megváltozott alapszabály – lezajlott az Országos Magyar Vadászkamara 2025-ös küldöttközgyűlése. Szokás szerint a Gödöllői Királyi Kastélyban gyűltek össze az ország küldöttei idén március 27-én, hogy döntsenek a Vadászkamara 2025-ös terveiről, költségvetéséről és egyéb napirendi pontokról. A gyűlés döntött például az átalakuló pályázati rendszerről. A 2017-ben létrehozott Országos Vadgazdálkodási Alap nyomán mostanra értek […]

Március 29-én kezdődik a rókák tavaszi vakcinázása

A rókák veszettség elleni tavaszi vakcinázása 2025. március 29-én kezdődik Magyarország déli és keleti megyéiben. Az immunizálással egyidőben ebzárlat és legeltetési tilalom lesz érvényben az érintett térségekben. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy a veszettség gyanújának jelentése jogszabályban előírt kötelezettség, a betegséget megelőző intézkedések betartása pedig közös társadalmi célt szolgál. Az […]

Az apróvadért tenni kell! – konferencia

Talán minden vadász tudja, hogy apróvadállományunk az elmúlt évtizedekben erőteljesen megsínylette az ember természetátalakító tevékenységét. Ezt tovább súlyosbította – csak úgy grátiszként – az elmúlt két-három éves aszály, mely talán idén lesz a legkegyetlenebb. Ennek árnyékában tevékenykednek azok a vadászatra jogosultak, vállalkozók, akiknek célja, hogy régi fényében tündökölhessen az apróvadvadászat. Azonban nem elegendőek az iskolában […]

Lőfegyverek miatt indíthat kötelezettségszegési eljárást indíthat Magyarország ellen az EB

Az Európai Bizottság szerdán közölte, hogy kötelezettségszegési eljárást indíthat Magyarország ellen, ha hazánk nem ülteti át megfelelően a lőfegyverek tartásáról szóló és a riasztó- és jelzőfegyverekről szóló irányelveket – írja a Világgazdaság. A lőfegyvereket szabályozó irányelvet, mely többek között a polgári fegyvertartással kapcsolatban követel meg szigorú szabályokat, legyenek azok vadász- vagy éppen sportfegyverek hazánknak 2019 […]

Országos adatbázisban a vadmentést segítő drónpilóták

A vadvédelmet fontosnak tartó hőkamerás drónokkal rendelkező pilótákat rendezte adatbázisba a Vadvilág Élőhelyrehabilitáló Alapítvány. Az önként jelentkező szakembereket egy interaktív térképen szerepelteti az alapítvány. Ennek alapítója és kuratóriumi elnöke, Menyhárt Zoltán a Magyar Vadászlapnak elmondta, a tavaszi időszak a mezőgazdasági munkák szempontjából különösen mozgalmas, hiszen ilyenkor kezdődik a kaszálás, amelynek során nagy kiterjedésű területeken vágják […]