Category Archives: Külső hivatkozások

Sasold a rétisas családot

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található ártéri erdőben került kihelyezésre az a fészekkamera, amely egy rétisas pár – Arnold és Judit – életébe enged betekintést. Jelenleg 3 tojáson kotlanak. Ez a nagytestű, markáns megjelenésű ragadozó madarunk a XX. század 70-es éveire erősen megritkult, állománya drasztikusan lecsökkent. Mára azonban a természetvédelmi intézkedéseknek köszönhetően, több […]

A vadgazdálkodási alap pályázatainak bírálatáról

Az Országos Vadgazdálkodási Alap 2017. évi felhívására benyújtott pályázatok formai szempontok szerint történő befogadásáról már korábban beszámoltunk, mint ahogy arról is, hogy az Országos Küldöttközgyűlés 2017. decemberi döntése értelmében az Országos Vadgazdálkodási Alap 2018–ban 500 millió forint erejéig támogatja a vadászatra jogosultak fejlesztéseit.   A szakmai feltételek alapján történő bírálat két lépcsőben folyt, elsőként – […]

Elhanyagolt ragadozónk, a mosómedve

Hazánkban alig hallani mosómedve elejtéséről. Nem csoda, hiszen ez a kistermetű, észak-amerikai ragadozó egyelőre csak ott fordul elő, ahol a korábban házi kedvencként tartott jószágot szabadon engedték az erdőben. Németország egyes részein, Luxemburgban azonban már az őshazájához hasonló állapotok uralkodnak: bent élnek a városokban, borogatják a kukákat, és sikerrel küzdenek meg kutyával, macskával, a gazdik […]

25. FeHoVa – szakmai és közönségsiker

Folyamatos bővülés és egyre élénkebb érdeklődés jellemezte az idén negyedszázados FeHoVa-t. Magyarország, és ma már az egész kelet-közép-európai régió legjelentősebb vadászati, fegyver- és horgászrendezvényén 10 ország 310 kiállítójára csaknem 55 ezren voltak kíváncsiak. A kiállításhoz kapcsolódó szakmai programok részvevői a vadászat, a vadgazdálkodás és a horgászat aktuális kérdései mellett megvitatták a közelgő budapesti Vadászati Világkiállítás […]

Erdőlátogatás korlátozása a VERGA Zrt. üzemi vadászterületén

A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt., mint vadászatra jogosult a csatolt térkép szerinti vadászterületen a vaddisznó ellési időszaka, illetve a vad nyugalmának biztosítása érdekében korlátozza az erdőterületek látogatását. A korlátozás időszaka: 2018. február 15. napjától 2018. április 15. napjáig. A korlátozás a kijelölt turistautakra és kerékpárutakra nem vonatkozik! A katonai gyakorlatok és lövészetek napján a kijelölt […]

Csőd szélén a Remington

Csődvédelmet kér a Remington fegyvergyár, írta a Bloombergre hivatkozva az index.hu. A cég történelme egészen 1845-re nyúlik vissza, amikor megkapták első rendelésüket az amerikai hadseregtől, 5000 darab „Mississippi” puskára. Az előrejelzések szerint a Remington valószínűleg nem „dobja be a törölközőt”, mert igen jó esély van rá, hogy a kötvényeket részvényekre váltják. Azonban nem lehet kizárni […]

Kaszó Kupa 2018

Az utánkeresők népes tábora ismét Kaszópusztán töltötte a február 10-i hétvégét. A 28. Főversenyen ebben az esztendőben nyolc kutya vett részt, de a programban tenyészszemle is szerepelt. Emellett szombat estére a Magyar Véreb Egylet tagjai számára a programban beszámoló és vezetőségválasztó közgyűlés is ki volt írva, mely rendben lezajlott. Az elnöki posztra ismételten dr. Buzgó […]

A félcsigájú

A fotókon látható rendellenes csigájú muflonkos február 6-án, a Bakonyban került terítékre. Elejtője Fejes László. „Sportos” és fárasztó, három órás cserkelés előzte meg a lövést, amely lőbotról történt, körülbelül 120 méteres távolságból. A vállaplövést követően a kos 70 méteres halálvágta után csendesült el. Az elejtő tett már lövést jónéhány rendellenes agancsú/csigájú vadra, de ezúttal a […]

Megették az oroszlánok a rabsicot

Vélhetően oroszlán végzett azzal a férfival, akit a nagymacskák orvvadászatával gyanúsítanak – adta hírül a BBC. Az eset Dél-Afrikában, az ismert Kruger Nemzeti Parkban történt. Az oroszlánok igen kevés „maradékot” és a fejet hagyták hátra a férfi teteméből. A rendőrség úgy véli, hogy az áldozat egy rabsic volt, aki vadorzás közben „értek tetten” a nagymacskák. […]

Madárgyűrűzési bemutatót tartanak Pilisszentivánon

Ahogy azt már a térség lakói megszokhatták, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság időről időre madárgyűrűzési bemutatót tart Pilisszentivánon kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Télen a Jági-tónál kihelyezett madáretetőnél hatalmas a sürgés-forgás. Egymást követik sorban a madarak a finomabbnál finomabb falatokért. Hogy megismerkedhessünk az etetők gyakori madaraival, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság téli madárgyűrűzési bemutatót tart. Miért […]