Author Archives: johnuram

Lezajlott az OMVK Küldöttközgyűlése

A november 18-án megtartott közgyűlés fő témáját a jövő évi költségvetés képezte. A rendezvény nagyon népszerű volt, annak ellenére, hogy a legtöbb területen javában zajlik a főidény, a 290-ből 156 országos küldött vett részt – számolt be az OMVK a hivatalos honlapján. Az eseményen Dr. Jámbor László köszöntője után elmondta, az őszi közgyűlésre az Alapszabály […]

Elege lett a helyieknek a belterületi sakálokból

Mint az széles körben ismeretes, a lakott területen kószáló vad ma már nem megy ritkaságszámba. Nincs ez másképp Pécsett sem, ahol az ispitaaljai városrészen lakók már a helyi óvoda környékén is észleltek sakálokat, ezért mihamarabbi intézkedést várnak. Az üggyel kapcsolatban a helyi képviselő már jegyzőhöz fordult, aki elmondása szerint már korábban is megjelent több utcában […]

Acélból és fából – a Steel Action M. HS és M. MS golyósok

A világ első, kifejezetten vadászati célra konstruált egyeneshúzású tolózáras golyós ismétlője a Blaser R93 volt. Nem mintha előtte nem léteztek volna ilyen rendszerű puskák, de azokat hadi célokra tervezték. Gondolok itt például a svájci Schmidt-Rubin M 1889-re, az amerikai Lee Navy M 1895-re, az osztrák Mannlicher azonos elnevezésű M 1895-jére. Úgy látszik, az akkori hadvezetőségek […]

Kampány a vadhús népszerűsítéséért

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete, a Dél-Alföldi Gasztronómiai és Turisztikai Egyesület és a Miskolc és Térsége Turisztikai Közhasznú Egyesület kezdeményezésére elindult a #vadateszem kampány, melynek célja, hogy az átlagfogyasztók körében népszerűsítse a vadhúst és annak fogyasztásának pozitív élettani és környezeti hatásait, emellett pedig élénkítse a vendéglátók forgalmát. Az ezzel kapcsolatos […]

Ködkirálynő

A fagyba dermedt hajnali tájon úgy terült szét a köd, mint a füst. Az öreg halkan megszólalt a hátam mögött. – Kimén az összes, ha nem igyekszünk – szuszogott. Megszaporáztam lépteim. A ködben ázott leveleken elveszett lépteink zaja, miközben átvágtunk a gát melletti kiserdőn. A töltés máskor szárazon zizegő füvén most vastag szakállkákban ült a […]

Eb a vadász kutya nélkül? – olvasói üzenet

Egyre többet költünk felszerelésre, drága puskára, de azt vajon tudjuk, hogy mit ér egy kiképzett vadászkutya? Mennyi idő, munka és pénz van a megszerzésében, képzésében, élelmezésében, nevelésében stb.? Apróvad vadászaton különösen nagy segítség a képzett vadászkutya, aki megkeresi, majd összeszedi a sebzett vadat. De vajon mindenki tudja értékelni a segítségüket? Fel tudja fogni egy nem […]

Programajánló – Fuss az erdész szemével a Budai-hegységben is!

Az Országos Erdészeti Egyesület programsorozatának részeként hirdetett ,,Fuss az erdész szemével!” kihívás immár hatodik részéhez érkezik. Az egyesület célja, hogy a sport által olyan összefüggéseket vegyenek észre az erdőben a mozogni vágyók, mely egyébként nem biztos, hogy felkeltené figyelmünket. Ehhez nyújtanak segítséget a kijelölt útvonalon elhelyezett, QR-kóddal ellátott irányjelző táblák, melyek tartalmát elolvasva a sportolás […]

Véres nap

A november ködéből lassan bontakozik ki a tájék: reggel van. A levegő szürke a fölszálló párától; az ég is szürke a síma őszi felhőktől, amelyeknek nincs fodordíszök, mint a nyár felhőinek. A novemberi égen nem teremnek meg úgy azok a képzeleti ködalakok, amelyek a meleg évszak esőt igérő napjaiban tele rajzzák a mennyboltot. Valami unalmas […]

Elbontatnák a hódvárat a szülők a gyerekeik érdekében Egerben

Egerben, a Töviskes tér közelében lévő hódvár okoz fejtörést a helyieknek. Az építményt ugyanis az aggódó szülők korábban ugyanis az önkormányzathoz fordultak azzal a kéréssel, hogy a patakban játszó gyerekeikre nézve balesetveszélyes hódvárat bontsák el. Ezt Minczér Gábor, egri alpolgármester mondta el Facebook videójában. Hozzátette, tudomása szerint Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság Egri Szakaszmérnöksége engedélyt kapott a […]

Nyílpuskával vadorzott a férfi

A Pásztói Rendőrkapitányság orvvadászat megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 46 éves férfi ellen – olvasható a rendőrség hivatalos honlapján. Az információk szerint a bujáki lakos november 5-én este 8 óra körül anyósa Kutasó településen található családi házának udvarán ejtett el egy szarvasborjút. Az állat megsérült, és a szomszédos vállalkozás telkére menekült, ahol aztán elpusztult. […]