Tranzit – Hajdu János: a világ egyik leggyorsabb alakulata a TEK

A világ egyik leggyorsabb alakulata a magyar Terrorelhárítási Központ (TEK) a szervezet főigazgatója szerint. Hajdu János egy szombati kőszegi rendezvényen hangsúlyozta, hogy az általuk védett két közjogi méltóság, az államfő és a miniszterelnök is elégedett a munkájukkal. A főigazgató beszélt arról is, hogy Magyarországon „meglehetősen erőre kapott a szélsőjobboldal”.

Hajdu János a Tranzit – Fesztivál a határon elnevezésű közéleti rendezvényen a TEK 2010-es megalakulása előtti elnöki személyvédelmet jellemezve azt mondta: a teszteken ötből négy szituációban „elveszítették az elnököt”, vagyis „ennyire voltak felkészültek az ezt megelőző miniszterelnököt védő személyvédők”. Megjegyezte, hogy amikor a TEK átvette Orbán Viktor védelmét, sem mentőtiszt, de még egészségügyi felszerelés sem volt az egységben. „Ma azért ez egy kicsit másképp működik, ezek a fiúk (…) ma valóban a világ élvonalbeli személybiztosítóihoz tartoznak” – jelentette ki, hangsúlyozva, hogy a TEK által védett két közjogi méltóság, Orbán Viktor és Áder János is elégedett a személyvédőkkel.

A csaknem ezer embert foglalkoztató TEK munkájáról elmondta: ma már nem ritka a napi két-három művelet sem, és eddig hibátlanul teljesítettek. A kommandósokat az öli meg, ha nincs munkájuk – fogalmazott Hajdu János, aki kiemelte: a TEK az egyik leggyorsabb alakulat a világon, a terrorelhárítók riasztása és indulása között éjjel-nappal mindössze néhány perc telik el, amivel kiemelt biztonságot tudnak nyújtani. Ehhez a gyorsasághoz nem kellett pénz – fűzte hozzá.

A statisztikákra kitérve közölte: a műveleti egységeknek az elmúlt két évben több mint kétszáz éles műveletük volt, vagyis amikor elfogás is történt. A hírszerzési egység mutatóiról a főigazgató nem adhatott tájékoztatást. „Rengeteg pénzt teszek abba, hogy tanuljanak (a TEK-esek), hogy külföldi kiképzésekre menjenek, hogy külföldi kiképzők jöjjenek Magyarországra, minél több ismeretet szerezzenek meg a szakma jelenlegi világszínvonalon történő ellátásáról, és minél jobbak legyenek a védőfelszerelések” – sorolta, majd azzal folytatta, hogy a magyar terrorelhárítók a világ legbiztonságosabb eszközeit használhatják, ami megkönnyíti a munkájukat, és „nagyon sokat tudok ahhoz hozzátenni, hogy este mindenki hazamenjen a családjához”. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte ugyanakkor: biztos, hogy ez nem lesz mindig így, mert ilyen sok műveletnél „lehetnek problémák”, de „ha tetszik valakinek, ha nem, akkor is a legjobb felszerelést fogják megkapni”. Elmondta, a TEK esetében 10-13 milliárd forintos költségvetésről kell beszélni, amelyből nyolcmilliárd bérköltség. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy egymilliárd forintot „termelnek vissza a rendszerbe” azzal, hogy nem 28 kommandót üzemeltetnek Magyarországon – mint korábban -, hanem csak egyet, 13 osztállyal.

Arra a felvetésre, hogy vannak, akik Orbán Viktor miniszterelnök „magánhadseregének” nevezik a TEK-et, Hajdu János úgy reagált: nem igazán érdekli, hogy Magyarországon néhány középszerű politikus mit gondol a Terrorelhárítási Központról, az azonban igen, hogy a világ vezető titkosszolgálatai hogyan vélekednek a magyar terrorelhárítókról, az eredményeket pedig a világ egyetlen pontján sem vitatják. A főigazgató az ország belső, de kezelhető problémájaként említette, hogy „meglehetősen erőre kapott a szélsőjobboldal”. Példaként hozta, hogy a Jobbik bejutott a parlamentbe, és több más szélsőséges jobboldali szervezet is alakul. Kijelentette ugyanakkor, hogy ma nincsenek Magyarországon olyan fegyveres csoportok, amelyek olyan problémákat tudnának okozni, amelyekkel kormányok lennének megdönthetők, vagy amelyek emberéleteket követelhetnének.

forrás: MTI

One thought on “Tranzit – Hajdu János: a világ egyik leggyorsabb alakulata a TEK

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

thirty four − = twenty nine