Category Archives: Rendvédelem

IPA NAV szituációs lőverseny 2013

Beköszöntött a várva várt tavasz, így a minden évben megrendezésre kerülő nemzetközi IPA NAV versenyek első fordulóját már nyílt lőtéren tartották. A lágy napsütésben tavaszi virágok könnyed illatával keveredő lőporfüst – úgy érzem – már önmagában is tökéletes, de a jó társaság és az ötletes pályák tették igazán méltó évadnyitó versennyé a rendezvényt. A Nemzeti […]

ZVS élménylövészet Szlovákiában

Nürnbergből hazaérve a ZVS újonnan fejlesztett pisztolyai, a P20 és P21 kipróbálásáról álmodoztunk. Álmodni se mertünk arról, hogy ilyen hamar alkalmunk nyílik lőni a fegyverekkel, ráadásul egy olyan élménylövészettel, versenyekkel és sajtótájékoztatóval egybekötött napon, ahol pár röpke órán át megízlelhettük, milyen lehet egy fegyvertartás szempontjából valóban szabad országban élni. Északi szomszédunknál ugyanis lényegesen lazább szabályozás […]

IWA 2013 – Canik 55

A török Canik 55 sem hozott túl nagy újdonságot idén, csupán tovább fejlesztették saját P99-re hasonlító pisztolycsaládjukat, ami két dologban jelentkezett; több szín és egy újabb kaliber. A kettő közül talán az utóbbi érdekesebb, hiszen a TP9 modell után most a .40S&W kaliberű TP40 is megjelent a gyártó termékei közt, ami egyébként szerkezetileg megegyezik kisebb […]

IWA 2013 – Sarsilmaz

A török Sarsilmaz pár évvel ezelőtt meglepte a nagyközönséget a fémtokos USP másolatával, majd mintha ők is a HK fotósával dolgoztak volna, ember méretű plakátjukon egy elakadt pisztoly képével hirdették magukat. Idén különösebb újdonsággal nem sikerült előrukkolniuk, ugyanakkor a tavaly bemutatott ST9 műanyagtokos szolgálati pisztolyt idén elkészítették .45ACP kaliberben is, így már három kaliberben is […]

IWA 2013 – Glock

A Glock a világ egyik legismertebb fegyvergyára, így az igazán átfogó termékfejlesztések nem jutnak minden évre, de ennek ellenére nincs olyan esztendő, hogy kisebb módosításokkal vagy egyes modellek vérfrissítésével ne hozakodnának elő. Az idei újdonság a két csoport közé esik, ugyanis egy teljesen új koncepciót láthatunk kialakulni, de egyelőre csak egyetlen modellen mutatták be az […]

IWA 2013 – ZVS P20, P21

A ZVS holding nevéhez fegyveres vonalon eddig csak lőszert társított a nagyközönség. Nagyjából fél éve már hírt kaptunk arról, hogy a cégcsoportnak komoly tervei vannak maroklőfegyveres fronton is, de közelről megvizsgálni, kézben tartani csak most volt alkalmunk az új pisztolyokat. Mind a szolgálati méretű, polimer tokos P21, mind kisebb testvére a P20 kellemes meglepetés volt […]

IWA 2013 beszámoló – HAMAROSAN!

Idén negyvenedik alkalommal került megrendezésre az IWA & OutdoorClassics fegyverkiállítás, melyen idén 50 ország 1207 kiállítója vett részt. Ez a videó az IWA kiállítások bizsergető hangulatát hivatott visszaadni egy percbe sűrítve. Azt az érzést, ami már az úton magával sodorja az ember gondolatait, az IWA ugyanis az egyike azon kevés helyeknek e bolygón, ahol nemtől, […]

Caracal CAR816

A pisztoly kaliberű CC10 karabély után a Caracal az idei IDEX haditechnikai kiállításon Abu Dhabiban mutatta be újabb modelljét, a Caracal CAR816 karabélyt, amely gyakorlatilag a fegyvergyár saját AR15/M4 kópiája. A gázdugattyús karabély 10, 14,5 és 16,5 colos csőhosszal lesz kapható 5,56x45mm NATO kaliberben, fekete és homok színben egyaránt. forrás: www.idexuae.ae

Emlékkiállítás az 1848-49-es szabadságharc relikviáiból

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc közelgő évfordulójához kapcsolódva korabeli fegyverekből és egyenruhákból, a nevezetes csatákat és a kor jeles személyiségeit ábrázoló litográfiákból nyílik emlékkiállítás szombaton Mosonmagyaróváron, a Hansági Múzeumban. A tárlat alapját Fekete György és Máday Norbert magángyűjteménye képezi – mondta el Székely Zoltán igazgató az MTI-nek. A „Forgatom fegyverem vitézek módjára…” című kiállítás bepillantást […]

FeHoVa 2013 – fegyver, horgászat, vadászat kiállítás

Rekord mennyiségű, mintegy 50 ezer látogatót vonzott az idén huszadik alkalommal megrendezett FeHoVa, avagy fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás. A FeHoVa kiállítást a térség legjelentősebb rendezvényeként jegyzik a vadászok, s egyben a legnagyobb hazai horgászbemutató szerepét is betölti.