A török Canik 55 sem hozott túl nagy újdonságot idén, csupán tovább fejlesztették saját P99-re hasonlító pisztolycsaládjukat, ami két dologban jelentkezett; több szín és egy újabb kaliber. A kettő közül talán az utóbbi érdekesebb, hiszen a TP9 modell után most a .40S&W kaliberű TP40 is megjelent a gyártó termékei közt, ami egyébként szerkezetileg megegyezik kisebb […]
Category Archives: Önvédelem
A török Sarsilmaz pár évvel ezelőtt meglepte a nagyközönséget a fémtokos USP másolatával, majd mintha ők is a HK fotósával dolgoztak volna, ember méretű plakátjukon egy elakadt pisztoly képével hirdették magukat. Idén különösebb újdonsággal nem sikerült előrukkolniuk, ugyanakkor a tavaly bemutatott ST9 műanyagtokos szolgálati pisztolyt idén elkészítették .45ACP kaliberben is, így már három kaliberben is […]
A Glock a világ egyik legismertebb fegyvergyára, így az igazán átfogó termékfejlesztések nem jutnak minden évre, de ennek ellenére nincs olyan esztendő, hogy kisebb módosításokkal vagy egyes modellek vérfrissítésével ne hozakodnának elő. Az idei újdonság a két csoport közé esik, ugyanis egy teljesen új koncepciót láthatunk kialakulni, de egyelőre csak egyetlen modellen mutatták be az […]
A ZVS holding nevéhez fegyveres vonalon eddig csak lőszert társított a nagyközönség. Nagyjából fél éve már hírt kaptunk arról, hogy a cégcsoportnak komoly tervei vannak maroklőfegyveres fronton is, de közelről megvizsgálni, kézben tartani csak most volt alkalmunk az új pisztolyokat. Mind a szolgálati méretű, polimer tokos P21, mind kisebb testvére a P20 kellemes meglepetés volt […]
Idén negyvenedik alkalommal került megrendezésre az IWA & OutdoorClassics fegyverkiállítás, melyen idén 50 ország 1207 kiállítója vett részt. Ez a videó az IWA kiállítások bizsergető hangulatát hivatott visszaadni egy percbe sűrítve. Azt az érzést, ami már az úton magával sodorja az ember gondolatait, az IWA ugyanis az egyike azon kevés helyeknek e bolygón, ahol nemtől, […]
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc közelgő évfordulójához kapcsolódva korabeli fegyverekből és egyenruhákból, a nevezetes csatákat és a kor jeles személyiségeit ábrázoló litográfiákból nyílik emlékkiállítás szombaton Mosonmagyaróváron, a Hansági Múzeumban. A tárlat alapját Fekete György és Máday Norbert magángyűjteménye képezi – mondta el Székely Zoltán igazgató az MTI-nek. A „Forgatom fegyverem vitézek módjára…” című kiállítás bepillantást […]
Rekord mennyiségű, mintegy 50 ezer látogatót vonzott az idén huszadik alkalommal megrendezett FeHoVa, avagy fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás. A FeHoVa kiállítást a térség legjelentősebb rendezvényeként jegyzik a vadászok, s egyben a legnagyobb hazai horgászbemutató szerepét is betölti.
A Remington újabb taggal bővítette a nagy sikernek örvendő 1911 R1 szériáját. Ezúttal egy teljes egészében rozsdamentes modellt dobtak piacra Remington 1911 R1 Enhanced Stainless néven. A pisztoly öt colos csőhosszal rendelkezik, a gyári tárba nyolc .45 ACP lőszer fér. Kezelőszerveit tekintve ez a modell is a jobbkezes lövőknek kedvez, de ez utángyártott alkatrészekkel viszonylag […]
Mintegy 50 ezer látogatót fogadott a vasárnap zárult Fegyver, Horgászat, Vadászat (FeHoVa) és a Budapest Boat Show kiállítás a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, és ezzel látogatói csúcsot ért el a kiállításcsokor – közölte a Hungexpo Zrt. hétfőn. A kiállításszervező cég tájékoztatása szerint ebben az évben másodszor könyvelhetett el látogatócsúcsot a Hungexpo Budapesti Vásárközpont, a január végi […]
Nagy nap ez a mai. Igen, 1983-ban ezen a napon annektálta USA Hawaiit! Jó, bevallom, nem emiatt örömteli számunkra ez a nap, sőt, a Valentin-nap se bizsergeti meg a lelkünket igazán, az viszont sokkal nagyobb izgalmasabb, hogy mához egy éve, 2012. február 14-én indítottuk el portálunkat. Egy éve készítünk videókat, ennek pedig törvényszerűen vannak melléktermékei: […]