Mini Sniper 2013

Amikor meghívást kaptunk a Mini Sniper versenyre, kicsit szkeptikusan álltunk a kérdéshez, annak ellenére, hogy az 5 Fegyver Kupa rendezői már számos alkalommal bizonyították, hogy családias hangulatú és nagyon szórakoztató versenyeket tudnak szervezni. A fenntartásaink természetesen alaptalanok voltak, most sem csalódtunk. A csak .22-es kaliberű puskákra épülő megmérettetés négy pályából állt, így a hagyományos testhelyzetekből történő lövészeten túl autóra illetve magaslesre épített feladatokat is meg kellett oldaniuk a versenyzőknek.

A Mini Sniper versenyre vadászokon, erdészeken és sportlövőkön túl számos katona illetve rendőr is nevezett, hiszen szöglövéses feladatokat és extrém testhelyzetekből való lövéseket ők is hasznosíthatják munkájuk során. Kameránknak Szikszay Tamás, a verseny szervezője elmondta, hogy az 5 Fegyver Kupa és a Járőrpárosok versenye mellett a Mini Sniper is évente legalább egyszer, de inkább kétszer kerül megrendezésre a jövőben, így aki most lemaradt volna, legközelebb semmiképp se hagyja ki.

Ollé Tamás

About johnuram

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

68 − sixty six =