Hatalmas magyar siker a 2016-os Field Target Európa-bajnokságon

A Magyar Field Target Szövetség rendezésében július 15-től 17-ig zajlott le a 2016. évi Field Target Európa-bajnokság, melynek a Club Hotel Sarlóspuszta és a mellette fekvő tereplőtér adott otthont. Tizennyolc országból 126 lövész érkezett, hogy egyéni- és csapatversenyben is megmérkőzzenek egymással az Európa-bajnoki címért. A magyar versenyzők szép számban, összesen 25-en vettek részt a bajnokságon. A pénteki hivatalos gyakorlónapon még remek idő fogadta a versenyzőket, de ez nem mondható el a két versenynapról: szombaton és vasárnap szinte folyamatosan esett az eső, hol zuhogott, hol csak szemerkélt, és a szél is változó erősséggel és különböző irányokból fújt. De a mostoha körülmények ellenére magas pontszámok és nagyszerű eredmények születtek: a magyar versenyzők e sport hazai történetében az eddigi legnagyobb sikert érték el, PCP és rugós kategóriában, a PCP csapatversenyben, valamint az ifjúsági korcsoportban is a dobogó legtetejére állhattak.

Újdonsült Európa-bajnokaink:
– Sas Ferenc -PCP kategória- (Püspökladányi Lövészklub)
– Fejes Tóth István -Springer kategória- (Debreceni Lövészsuli SE)
– Ijf Czeróczki András -PCP ifjúsági korcsoport- (Püspökladányi Lövészklub-Dabasi TSE)
– Magyarország -PCP Csapat- (Sas Ferenc PLK, Kozma Ferenc Vasnyúl FTE, Szilágyi Sándor PLK, Janicsek Attila Vasnyúl FTE, Gonda Gábor TVLK, Boros Pál Vasnyúl FTE, Kalmár Ferenc Sasszem SE, Hajnal Sándor TVLK)
2. helyezettek:
– Kiss Ferenc -Ifjúsági kategória- (Püspökladányi Lövészklub)
– Magyarország -Springer Csapat- (Fejes Tóth István DLSE , Czeróczki András DTSE, Asztalnok Tibor DTSE, Kalmár Dávid Sasszem SE)
3. helyezett:
– Daru Andrea -PCP női kategória- (Debreceni Lövészsuli SE)

A ShootingPress csapata ezúton is gratulál a versenyzőknek!

 

forrás: Magyar Field Target Szövetség

About johnuram

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

nine + = sixteen