Glock Kupa 2012

A közismert osztrák fegyvergyár hazai képviselője minden évben megrendezi a Glock Kupa versenysorozatot, mely egyre nagyobb népszerűségnek örvend az indulók körében, amit a jelentkezők száma is igazol, hiszen az idei fordulón több mint száz induló mérhette össze a tudását. Minden évben jó hangulat és tartalmas lövészfeladatok jellemzik leginkább a rendezvényt, melyet idén Hajdu János, a TEK főigazgatója, nyitott meg.

Az öt különféle pálya a pontlövészettől a dinamikusabb, IDPA jellegű feladatokon keresztül az ismeretlen célokat ismeretlen helyen tartalmazó taktikai pályákig minden lövő igényét kielégítette. A legnagyobb sikert talán ez utóbbi aratta, hiszen itt az egyedi, fénykép minőségű célanyag önmagában tartogatott meglepetéseket (még a Gun Magazin főszerkesztője is megjelent sörétes támadóként az egyik szobában), így a lövők többsége a feladatokat tervező Csomán János nevét közeli hozzátartozóival egy mondatban emlegetve hagyták el a Gemini lőtér taktikai házát.

A nap végén az egyéni és a csapatversenyeket követően a díjkiosztó ünnepség keretein belül a már hagyománnyá vált sorsolásra is sor került, így tehát a szerencsés nyertes nem csak élményekkel és kisebb-nagyobb ajándékokkal gazdagodott, hanem egy Glock 17 birtokosává is vált.

A szervezők 2013-ra még az ideinél is nagyobb durranást ígértek, így már csak ezért is mindenképp érdemes lesz nevezni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

forty two + = fifty two