Egy német sikertörténet – a Heckler und Koch görgőzáras fegyvercsaládja

Napjainkban a gázelvételes, gázdugattyús működésű, forgó zárfejes reteszelésű gépkarabélyok diadalmenetének vagyunk tanúi. A „gépkarabély-világsztenderd” kialakulásakor könnyen megfeledkezhetünk az egyéb megoldásokról, mondván, hogy azok hosszabb-rövidebb zsákutcák voltak csupán a haladás széles országútján. Ez azonban kissé felületes vélekedés: voltak, illetve vannak olyan konstrukciók, melyek hosszú évtizedekig alternatívát tudtak (és technikai jellemzőiket tekintve máig tudnak) nyújtani műszaki megoldás, illetve politikai üzenet szempontjából egyaránt. Ezek közül a legismertebb (és üzletileg is igen sikeres) a H&K görgőzáras fegyvercsaládja, mely népmesébe, vagy, hogy stílusosabban szóljunk, Grimm-mesébe illő sikersztori.

Mielőtt Hamupipőkével harcba indulnánk a királyfi kezéért (jó, nekem a fél birodalom is elég lenne), tisztázzunk néhány fogalmat. Az első a fegyvercsalád. E névvel általában azonos gyártótól származó fegyvereket szokás illetni, melyek felépítés, konstrukció, működés (azaz gyártás, javítás és karbantartás, valamint kiképzés és kezelés) szempontjából azonosak vagy legalábbis nagyon hasonlók, azonban kaliber, csőhossz és ebből adódóan alkalmazás szempontjából eltérőek. (Tipikus: pisztolylőszert tüzelő géppisztoly, rövid lőszert tüzelő gépkarabély többfajta csőhosszal, puskalőszert tüzelő könnyű géppuska.) És hogy miért jó dolog a fegyvercsalád? Harcosaink a különböző fegyvereket egyféleképpen kezelik és tartják karban (egyszerűbb kiképzés, kevesebb kezelői hiba, rövid átképzés), műszakijainkat csak egyféle műszaki megoldásra kell kiképeznünk (rövidebb iskola, kevesebb célszerszám), gyártóként olcsóbban és egyszerűbben tudunk termelni, s még a logisztikusok is örülnek.

Megállapítható, hogy mindezek ellenére a fegyvercsalád inkább csak cél vagy elvárás (a megrendelő fegyveres erők jogvégrehajtó ügynökségek részéről), a teljes paletta igen ritka. (Merev zárolás géppisztolyok esetében felesleges luxus, a cserélhető cső és a hevederes adogatás a spektrum másik végén állítja igen nagy kihívás elé a konstruktőröket és gyártókat.) Kicsiny hazánkban a Kalasnyikov-fegyvercsaládot szokás emlegetni – erős túlzással, hiszen a pisztolylőszert tüzelő géppisztoly hiányzik, a géppuska pedig csak igen nagy jóindulattal tekinthető a család tagjának.

A másik tisztázandó fogalom a görgős késleltetésű tömegzár (eredeti nevén a „Rollenverschluss”). Kezdjük az alapoktól. Lövés leadásakor a lendület-megmaradás törvénye értelmében a lövedék mozgási irányával ellentétes irányba ható erő ébred, ez a hátralökő erő, mely nemcsak a lövő kezére, vállára hat, hanem a zárszerkezet működtetésére is felhasználható. A görgőzáras fegyverek ezt az erőt használják (persze, a hüvelyfenéken keresztül a gáznyomás is hat hátrafelé, de ne bonyolódjunk bele a részletekbe). Lövés leadásakor biztosítani kell továbbá, hogy a fegyverből a lőporgázok hátrafelé ne távozhassanak, az erre használt technikai megoldásokat nevezzük zárolásnak. A legegyszerűbb zárszerkezet a rugós késleltetésű tömegzár. Ez esetben a zártömb mechanikusan nem is kapcsolódik a csőfarhoz, egyedül a tömege, illetve a rugó ereje az, mely néhány tört másodperc erejéig biztosítja a tömítettséget. Majd, mikor a lövedék elhagyja a csövet, a hátralökő erő hatására a zárolás megszűnik, a zártömb elindul hátrafelé, eközben ürít, felhúzza az elsütőszerkezetet, ezután a rugó által előrefelé mozgatva betölti a soron következő lőszert, majd helyreáll a zárolás, a fegyver ismét tűzkész. Ez a megoldás kézifegyverek esetében igazán csak pisztolylőszerekkel működik, az ennél nagyobb lőszerek esetében túl nagy tömegű zártömbre, vagy túl erős rugóra volna szükség.

Másik lehetőség, hogy a zártömb hátramozgását mechanikusan lassítják, késleltetik. Ennek egy módja a görgős késleltetés. Ez esetben a görgőket egy íves pálya feszíti be a tokon kialakított fészkeikbe. Lövést követően előbb ez a kettős ívelt kialakítású alkatrész mozog hátra, megszüntetve a görgők alátámasztását, ezt követően hirtelen rántással pedig a zárszerkezet többi része is megindul hátrafelé, ürít, stb. A hirtelen rántás miatt a töltényűr palástjába hosszanti árkokat kell marni („lebegtető nútok”), hogy a lőporgázok oda beáramolva meglazítsák a hüvelyt, és az könnyen-gyorsan kivethető legyen. A megoldás előnyei: a cső nem mozog, sehol sincs megfúrva, szabadon rezeghet, mivel saját rezgését nem befolyásolja a gázdugattyú vezetőcsöve – ez viszonylag könnyű, erős és pontos fegyvert eredményez, melynek előagya kis átmérőjű, csöve – ha szükséges – könnyen cserélhető. A zár tömege viszonylag kicsi, ez csökkenti a lövő fizikai igénybevételét, és ismét csak növeli a pontosságot. Hátrányaként lehet felróni, hogy a görgők, fészkeik és ívelt alátámasztásuk esetében igen jó minőségű, gondosan edzett acélokra és nagy gyártási pontosságra van szükség. E hátrányok a fegyver többi részének költségkímélő, préseléssel történő előállítása révén csökkenthetők. Szokás még mondani, hogy az alkatrészek száma nagy, a szét- és összeszerelés bonyolult, ez azonban legfeljebb a tömegzáras fegyverekhez viszonyítva igaz. Tény, hogy a zár több, viszonylag kis méretű alkatrészt tartalmaz, működésének logikája pedig más, mint a napjainkra megszokott fegyvereké – de a fenti előnyök nincsenek ingyen.

E kitérő után nézzük a sztorit! 1942-t írunk, a német csapatok minden fronton előrenyomulásban vannak, ki gondol ekkor új fegyverre? A német hadsereg mégis ekkor kapja meg új, görgőzáras géppuskáját, melyet egy bizonyos Werner Gruner nevű mérnök tervezett. A fegyver, a 7,92×57-es német puskalőszert tüzelő híres-neves MG42 avagy villámgéppuska alkatrészeit jórészt préselt fémlemezekből állították elő. Csőcseréje egyszerű és gyors, hevederes adogatása megbízható, tűzereje, hatása félelmetes volt, a barátok irigyelték, az ellenség pedig félte, illetve, a háború után vadul másolta, részben vagy egészben. Ez a fegyver tekinthető a görgőzáras fegyvercsalád első előképének.

A géppuska, illetve a görgőzár sikere megihlette a Mauser gyár Oberndorf am Neckarban tevékenykedő szakembereit is, akik már a vereség árnyékában egy bizonyos Ludwig Vorgrimmler vezetésével a zárolást és a gyártástechnológiát az alig néhány éve létező rohamkarabély-koncepcióhoz adaptálták, létrehozva egy préselt fémlemezekből olcsón gyártható, 7,92×33-as kaliberű lőszert tüzelő görgőzáras gépkarabélyt, a Gerät06H -t. Ez a fegyver a háború végére csak az előszériáig jutott, de ez tekinthető a görgőzáras fegyvercsalád közvetlen ősének.

A Harmadik Birodalom elbukott, de az ország, Németország mérnökeinek, köztük hadmérnökeinek szakértelmére továbbra is szükség, igény volt. (Így például Grunert a Szovjetunió, később Kelet-Németország foglalkoztatta tovább nagy titokban, egészen haláláig.) Több szerencséje volt Vorgrimmlernek, aki előbb Franciaországban, majd Spanyolországban folytatta szakmai tevékenységét. Spanyolországban, egy állami kutatóintézetben (CETME – Centro des Estudios Tecnicos Materiales Especiales) több régi kollégájával együtt a frissen alakult NATO rohamkarabély-tenderére elkészítette azt a puskát (CETME Modelo B), mely a Gerät06H-ra építve, a frissen elfogadott egységes lőszerre (7,62×51 NATO) szerkesztve a későbbi G3 féltestvérének tekinthető.

Az ötvenes évek közepére, a szovjet fenyegetés árnyékában napirendre kerül a demokratikus német állam, a Német Szövetségi Köztársaság újrafelfegyverzése. 1955-ben megalakul a szövetségi hadsereg, a Bundeswehr, s nagyon hamar megfogalmazódik az az igény, hogy az új német hadsereget ne második világháborús maradékokkal, hanem korszerű, lehetőleg német gyártású és fejlesztésű fegyverekkel szereljék fel. Ehhez mind a know-how, mind az ipari háttér adott volt.

Ekkoriban kerül – némileg módosítva, MG3 néven ¬¬– újra rendszerbe az MG42, s folytatja karrierjét immár a demokratikus német állam szolgálatában egészen napjainkig. Ekkoriban fordul ismét a fegyvergyártás felé a régi Mauser gyár munkatársai által a régi Mauser gyár székhelyén, Oberndorf am Neckar-ban megalapított üzem, a Heckler &Koch.

A német védelmi minisztérium vezetése a CETME Modelo B –ben látta meg azt a típust, mely a Bundeswehr alapfegyvere lehet. A hadsereg szakemberei és a fejlesztők közösen módosították az eredeti spanyol rohampuskát, melyet a sereg – mint sorrendben a harmadikat – G (Gewehr, azaz puska) 3 néven állított rendszerbe 1959-ben. A gyártás ekkor még főleg a Rheinmetallnál folyt, de viszonylag hamar, 1961-től a Heckler&Koch, benne a régi-új szakembergárda, átveszi a fegyver gyártását és folyamatos továbbfejlesztését.

A görgőzáras fegyvercsalád első tagja a kilencvenes évek végéig maradt a Bundeswehr alaptípusa, több millió darabot gyártottak belőle, több ország (Szaud-Arábia, Irán, Törökország) nemcsak rendszeresítette, hanem licensz alapján gyártotta, gyártja máig. Felvevőpiacát az említett közel-keleti térségen kívül a Távol-Kelet és Dél-Amerika adta. A rohampuska alváltozatai az évtizedek során többfajta csőhosszal, többfajta kaliberben (köztük 7,62×39- ben is!) készültek, ismertebb közülük a H&K33 kereskedelmi néven gyártott 5,56×45-ös kivitel, melyet rendőri különleges egységek mellett a brazil és a maláj hadsereg is rendszeresített. „Civil”, sportlövőknek, tartalékosoknak szánt változatai is léteztek. A G3 karrierjének eddig utolsó mozzanata az volt, amikor az Afganisztánban harcoló német egységek 2006 után saját erős kivitelezésben céltávcsövekkel és egyéb korszerű kiegészítőkkel látták el a depókból előszedett G3-kat, és támogató mesterlövészpuska (designated marksman rifle – DMR) szerepkörben alkalmazták azokat.

Az áttekinthetőség kedvéért folytassuk a sztorit a görgőzáras fegyvercsalád legtermetesebb tagjával, a könnyű géppuskával, mely a G3 szteroidokkal történő felpuffasztásával, azaz dehogy, teherviselő alkatrészeinek megvastagításával hoztak létre. A géppuska csöve hosszabb és értelemszerűen cserélhető (akár két ujjal, lakkozott körömmel is), alkalmas hevederből való tüzelésre is, alapkivitelben villaállvánnyal szerelték fel őket. A géppuskát a hatvanas évek elején a Bundeswehr és a Bundesgrenzschutz G8 néven rendszeresítette, de viszonylag kisebb számban alkalmazták, főleg a különleges erőknél. (Úgy tűnik, az előkép, az MG3 túlságosan is jónak bizonyult.) A német vámőrség még kisebb számban tengeri hajóin máig használja, stabil állványra szerelve.

A történet eddig is sikertörténet, de az igazi csak most jön még. Ha a rohampuska felpuffasztása ment, megy az fordítva is: fogjuk azt fogyókúrára, azaz kicsinyítsük le arányosan, hogy alkalmas legyen a 9×19 Para (majd később a 10mmAuto és .40 S&W) lőszerek kilövésére. Ez első pillantásra nagy luxus, tekintve, hogy az említett kaliberek géppisztolyból lőve nem követelik meg a késleltetett zárolást, arra – legalábbis működés szempontjából – alkalmas a sima tömegzár is. Valóban – de a nagy tömegű zártömb előre-hátra mozogva megnehezíti, gyakorlatilag lehetetlenné teszi az igazán pontos találatot. Másként fogalmazva: harctéri körülmények között, sorozattüzet lőve igen jók a tömegzáras fegyverek, ott azonban, ahol pontosan kell lőni (esetleg el kell számolni a véletlenül lelőttekkel is) érdemes más megoldást keresni. Nem véletlen, hogy a fegyvercsalád mokány öcsikéje, a görgőzáras géppisztoly igazi karrierjét a különleges rendőri egységek körében futotta be – de előreszaladtunk.

Az új géppisztoly pályafutása nehezen indult: a hatvanas évek második felében Bundeswehr kissé fanyalogva rendszeresítette MP (MaschinenPistole – géppisztoly) 5 néven, kis számban (kulcsszó: különleges erők, tábori rendőrség, katonai személyvédők), mivel a durvább feladatokra ott volt az MP2, ismertebb nevén az UZI. Ezután következett a vámőrség, a határőrség – aztán sokáig semmi. A kezdetben egyenes tár sem volt a legjobb, de azt legalább gyorsan módosították a ma is használt ívelt formájúra. A szaksajtó is inkább a konkurrencia, a Walther géppisztolyát csócsálta. Szerencse, hogy egy, a hetvenes évek elején létrehozott kicsiny, de szépreményű kommandó, a kilencedik határőrcsoport (Grenzschutzgruppe, azaz GSG9 – így már ismerős?) is kipróbálta, magával vitte Mogadishuba, a Landshut fedélzetére is. A pletykák szerint a csoportnál tartózkodó brit SAS-ok beszélték rá az „ezred” logisztikusait, hogy tegyenek egy próbát. A többi már történelem: ki ne tudná maga elé idézni az 1980-as Pagoda-akciót, a londoni iráni követséget visszafoglaló fekete overallos, gázálarcos – és mindenekelőtt MP5-tel felszerelt – harcosok képét.

Semmi sem olyan sikeres, mint a siker: a megrendelők ettől a pillanattól fogva hosszú tömött sorokban várakoztak Oberndorf am Neckarban, és bármit is vettek, vettek hozzá néhány MP5-öt is. A gyártó természetesen alkalmazkodott a különböző igényekhez: az MP5 változatai és kiegészítői felsorolása vastag kötetekre rúgna. Természetesen tehető rá lámpa, két tárát kapocs fogja össze, létezik különösen rövid kivitele, kiváló hangtompítós változata (SD6), gyártják .40 S&W kaliberben (a tengeren túlra), az ezredforduló után a Picatinny-sinek is megjelentek rajta. Gyártják Törökországban és Macedóniában, gyártják csak egyes lövésre vagy rögzített sorozat leadására alkalmas elsütőszerkezettel. Gyakorlatilag nincs olyan magára valamit is adó különleges egység, amely ne használná – egyszerűen kell. (A magyar rendőrség kezében az ezredforduló táján, jelentős késéssel jelent meg, de a mi fiaink is szeretik.)

Elmondható, hogy az MP5 olyan ikonja a német high mech-nek, mint a 911-es Porsche, abban is hasonlít, hogy többször próbálták újabb, szexisebb, olcsóbb típussal leváltani, de a vevők nem tágítottak. Ha lenne igazság, a gyárkapu előtt aranyozott szobor hirdetné a fegyver dicsőségét – és azt a hihetetlen profitot, amit a cégnek termelt. De, tény, ami tény, megérdemelten.

A családfa áttekintése után nézzük a fegyver felépítését, kezelhetőségét, ejtsünk néhány szót lőtéri viselkedésükről. A fegyvercsalád valamennyi tagja alsó-felső tokos kivitelű, amit csapszegek fognak egybe. Ezeket kinyomva (szerelés közbeni ideiglenes elhelyezésükre külön furatok szolgálnak), a fegyver könnyen szétszerelhető, a zár egyszerűen kivehető, könnyen tisztítható. A markolat háta ívelt, szöge nagyon jól eltalált. A forgóbiztosító-tűzváltókar működtető kéz hüvelykujjával állítható, a tűznemek biztosított – egyes lövés – (rögzített sorozat) – (sorozat) sorrendben következnek egymás után. A fegyver elsütött állapotban is bebiztosítható, bebiztosított állapotban is csőre tölthető. (Sicher, ami sicher, ugyebár.) A felhúzókar a csőköpeny felső részén található, jobbkezes lövő számára ideális helyen. A felhúzókar hátsó pozíciójában egy bemarásba beforgatható, a zárat hátsó helyzetében rögzíti – véletlen lövés kizárva (Lásd MP38/40). Jobb oldalról előresöpörve a fegyver tűzkész. (Ergonómiából ismét jeles.) A tárat alulról, egyenes toló mozgással rögzíthetjük a tárfészekben, s egy gomb megnyomásával távolíthatjuk el onnan. A gyári mechanikus irányzék diopteres, egy ferdén elhelyezett henger palástjában helyezkednek el a „nézőke” kerek lyukai, illetve – a rohamkarabélyon és a géppuskán, közeli célokra gondolva – egy V alakú bevágás. A célgömb masszív célgömbvédő alatt található. A nézőke lyukai a géppisztoly esetében csak a szembe jutó fény mennyiségét változtatják (a belövéshez külön célszerszám szükséges), a hosszú fegyvereken viszont az eltérő lőtávolságokhoz vannak rendelve. A fegyvercsalád minden tagjához kínálják a szabadalmaztatott három pontos fegyverszíjat, amiről „önmagában is lehet egy doktorit írni”. S végül, de nem utolsósorban, említsük meg a jellegzetes lánccal felszerelt tisztítókészletet, melynél van ma már sokkal jobb is – de azokat nem lehet rózsafüzérként használni, mint tették azt a leleményes magyar asszonyok a második világháború után.

És hogyan lő a „család”? A pontosság és a jó kezelhetőség alapkövetelmény, a hátralökő erő az azonos kaliberű fegyverekhez viszonyítva kicsi (UZI, ill. UMP versus MP5, MG3 versus G8), önmagában persze lehet jelentős (G3), azonban a fegyver igen átgondolt kialakításának köszönhetően mindig jól uralható. A fegyvercsalád valamennyi tagja ösztönösen kezelhető, teljesen kezdők is hamar boldogulnak vele. A lövészet és a találat tehát élmény, nem kihívás.

A görgőzáras fegyvercsalád története itt véget ér, de érdemes megemlíteni, hogy a Heckler&Koch kínálatában létezett, létezik félautomata mesterlövészpuska, illetve pisztoly (P9) is ilyen zármegoldással. A család tehát, mondhatni, teljes (és népes) volt.

Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a görgőzáras fegyvercsalád technológiailag és lövészeti teljesítmény terén ma is a világ élvonalába tartozik. Háttérbe szorulásában elsősorban a költségek elszabadulása, illetve a Stoner-konstrukció elképesztő sorozatnagyságai, az azokhoz rendelkezésre álló aftermarket-termékek elsöprő választéka, a német külön út G11-ként betűzhető kudarcának emléke (no meg ebből adódóan az új és újabb gyártulajdonosok) játszhattak szerepet. Technikailag semmi sem szólt az ellen, hogy a Bundeswehr kis kaliberre való átfegyverzésekor a HK33-hoz nyúljanak vissza – a döntés mégis a „haladás széles országútjához” való csatlakozásról, egy új, olcsó és egyszerű, műanyag házas, gázelvételes, gázdugattyús, forgó zárfejes rendszerű típus, a G36 létrehozataláról szólt. De ez már egy másik történet…

[galeria]

Cikk: R. K.

About johnuram

One comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

23 − = fourteen