Egy éjszakai lőverseny története

Honnan is kezdjem? Mondjuk az elejéről. Borka László kollégámmal már igazán sok rendőrségi és civil lő versenyt rendeztünk, de az éjszakai lő versenyek igazán húzósnak számítanak. Az oka? Talán az, hogy 19:00-tól reggel 07:00-ig a toppon kell lennünk, mivel ő versenyez illetve az értékelésben segédkezik, én pedig minden az éjszaka folyamán bekövetkező eseményért felelős vagyok. A lövöldözés meg ugye – nem kell mondanom – veszélyes sport. Szerencsére ezekre a versenyekre olyan versenyzők érkeznek, akik már mondhatni tökéletes fegyverkezeléssel és fegyverbiztonsággal rendelkeznek. Mindenesetre észnél kell lennem a feladatok tervezésénél, mert egy a végrehajtó számára „könnyű” feladat nem feltétlenül kihívás, illetve egy „túl nehéz” pálya a balesetveszély lehetőségét vetíti előre, mivel a versenyző mindenáron bizonyítani szeretne! Ezt a gondolatot minden lőverseny szervezést a fejébe vevőnek a figyelmébe ajánlanám!

A pályák változatosak voltak. Először szembesülniük kellett a versenyzőknek, hogy nem feltétlenül ér véget egy feladat akkor, ha lőszerünk elfogyott. Nem árt körbe nézni és villámgyorsan felmérni a lehetőséget, hogy nincs-e a közelben valami, amivel a feladatot be tudjuk fejezni. A gyorsasági és ügyességi feladatok is képviseltették magukat. Ismét volt némi tanulságértéke annak, hogy az éjszaka első felében leadott villámgyors lövések több célpontra nem feltétlenül lesznek hasonlóan gyorsak és pontosak hajnalban is. Persze mindenki, aki egy kicsit is járatos a témában gondolhatja, hogy romlani fog az eredményességi mutató, de hogy ennyire azt nem feltétlenül.

Volt olyan pálya, ami egy rendfenntartótól igen messze áll, de feladatnak érdekes. Emberünk ül egy asztalnál, természetesen gurulós széken, hogy lövés közben ne legyen túl stabil, és a csőre töltött fegyverét egy újsággal takarja el, majd az időmérő óra jelzésére a másfél méterre elhelyezett 4 -es számú sport céllapra villámgyors lövést kell leadnia. Ez rafkós feladatnak bizonyult, mert igen közel volt a cél, de páran megfeledkeztek az arany érvényű mondásról miszerint „ÖRÜLNEK AZOK AKIK ELSŐKÉNT LŐNEK, DE ÜDVÖZÜLNI CSAK AZOK FOGNAK AKIK TALÁLNAK IS!” és tökéletes gyorsasággal tüzeltek a nyolcas körbe. Így a lövés leadását követően szembesültek azzal a nem kis problémával, hogy ha valaki 10 másodperc célzást követően lő egy 10-est, akkor az az eredmény alázósan jobb lesz mint a saját 1,2 másodperces „ hibás” lövésük. Persze mindenki tudatában van ennek, de valahogy az a nyomorult tábla vonzza a lövést.

A feladatok között igyekeztem nem sietni az új pályák felállításával, mert a várakozásra kijelölt helyen igen jó hangulat alakult ki a versenyzők között, és hát nem illik megzavarni őket egy-egy jó sztori elmesélése közben, illetve tökéletesen fárasztják magukat a nevetgéléssel és beszélgetéssel,ami csak fokozza a feladatok során rájuk nehezedő nehézségeket és a „fárasztás” terhét is leveszik a vállamról.
Egy – egy pálya befejeztével igyekeztem összefoglalni a feladat során felmerülő hibákat, és azt kellett tapasztalnom, hogy a kollégák próbálták a következő pályákon ezeket hasznosítani.

Most így utólag úgy gondolom nem is verseny volt ez igazán, hanem egy tréning jó barátok és kollégák részvételével, ahol a végén eredményt is hirdettünk! Hajnalra azért egy kis fizikai feladatot is becsempésztem a pályák közé. Húsz fekvőtámaszt követően – amit természetesen időre kellett megcsinálni – felpattant a lövész, majd fegyverét csőre töltötte és a lehető leggyorsabban kellett 3 célpontra lövéseket leadni, szám szerint 12 darabot. Itt ismét voltak csodák. A lövész, aki végül a versenyt megnyerte sikeresen a célterület mellé lőtt 9-et a 12-ből. Ez majdnem az első helyébe került. Kérdeztem is tőle, hogy ezt hogyan sikerült, de nem igazán tudta elmondani. Minden esetre azt gondolom, hogy megérezték a versenyzők milyen terhet is jelet az, ha valakinek akkor kell fegyvert használni amikor azt a biológiai órája nagyon nem támogatja ezt. A pontlövéssel kapcsolatban mindenkinek meg kellett tapasztalni, hogy nem tartozik a legszebb gyakorlatok közé, de az összpontosítás hiánya esetén bármelyik pillanatban a vesztét okozhatja az illetőnek. Azt gondolom, hogy egy nagyon jó hangulatú versenyt sikerült összehozni, a versenyzőknek hála, és tanulságos illetve élvezetes éjszakán voltunk túl, ahol mindenki gazdagabb lett pár olyan tapasztalattal, amit a munkája során hasznosítani tud, vagy kiképzőként a tréningein saját tapasztalása okán meg tud osztani az arra jogosultakkal.

A versenyen résztvevők szinte kivétel nélkül speciális egységek munkatársai, így fotó- és videóanyagot nem készíthettünk, de pár képet mindenképpen szerettünk volna megosztani az olvasókkal, így Borka Laci kollégám pályáiból az elcsípett mozzanatot teszünk közzé.

Ezúton szeretnénk megköszönni Csizmadia Gábor dandár tábornok úrnak, hogy lehetővé tette számunkra, hogy a verseny megrendezésre kerülhessen!

Cikk és fotó: Csomán János

About johnuram

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

seventy nine − = seventy