Category Archives: Cikkek

Egy éjszakai lőverseny története

Honnan is kezdjem? Mondjuk az elejéről. Borka László kollégámmal már igazán sok rendőrségi és civil lő versenyt rendeztünk, de az éjszakai lő versenyek igazán húzósnak számítanak. Az oka? Talán az, hogy 19:00-tól reggel 07:00-ig a toppon kell lennünk, mivel ő versenyez illetve az értékelésben segédkezik, én pedig minden az éjszaka folyamán bekövetkező eseményért felelős vagyok. […]

II. Mikes Kelemen Kupa – Airsoft IPSC

Bár a hétvégén az országot leginkább a hó-helyzet foglalkoztatta, nekünk teljesen más kötötte le a figyelmünket. A tavalyelőtti Mikes Kupán szerzett tapasztalatokat felhasználva épültek a pályák. A versenynek helyt adó gimnázium tornaterme, és a városi sportcsarnok volt idén helyszíne a megmérettetésnek. Mind a két helyiségben 3-3 pálya lett berendezve. A kisebb gimnáziumi terembe azok a […]

Szerbiában jártunk – második felvonás

Év elején, mikor Szerbiában jártunk egy level III-as IPSC versenyen, beszélgettem a Szerb sportlövőkkel arról, hogy náluk van-e airsoft IPSC. Akkoriban csak néztek rám, mint gyújtogató a vizes szalmára, hogy ugyan vajon mit beszél ez a magyar gyerek… Mindenesetre a kapcsolatok megmaradtak, és hála Mark Zuckerbergnek, folyamatosan tudjuk, ki mit csinál a sportlövészet terén szerte […]

Egy német sikertörténet – a Heckler und Koch görgőzáras fegyvercsaládja

Napjainkban a gázelvételes, gázdugattyús működésű, forgó zárfejes reteszelésű gépkarabélyok diadalmenetének vagyunk tanúi. A „gépkarabély-világsztenderd” kialakulásakor könnyen megfeledkezhetünk az egyéb megoldásokról, mondván, hogy azok hosszabb-rövidebb zsákutcák voltak csupán a haladás széles országútján. Ez azonban kissé felületes vélekedés: voltak, illetve vannak olyan konstrukciók, melyek hosszú évtizedekig alternatívát tudtak (és technikai jellemzőiket tekintve máig tudnak) nyújtani műszaki megoldás, […]

A Hatsan Escort MPA tesztje

A sztori egy derűs júliusi délutánon kezdődött, amikor is üzenet érkezett a Gun Magazin stábjától. Volna-e kedvem, úgy is, mint a portál lelkes olvasója és lelketlen szerzője, no meg úgy is, mint sörétes puskára tartási engedéllyel rendelkező sportvadász, részt venni a Hatsan Escort MPA félautomata sörétes puska ezer lövéses tesztjén. Mit mondjak, mindenki nagy meglepetésére […]

Egy magyar sikertörténet: a GM6 Lynx rombolópuska

A Lynx (alias Hiúz) GM6-os nagykaliberű rombolópuska modern fegyver, ennek ellenére, vagy tán éppen ezért, gyökerei egészen az első világháború végéig nyúlnak vissza. Ekkor jelenik meg ugyanis az első, kifejezetten ilyen célra szerkesztett tankelhárító fegyver, a német Anti-Tank-Gewehr, azaz harckocsi-elhárító puska. Ez nem volt más, mint egy arányosan megnövelt (azaz felfújt) forgó-tolózáras puska, villaállvánnyal, 13 […]

Túrafelszerelések – melyiket szeressem – 1. rész

A mentők, tűzoltók, rendőrök anélkül is el vannak látva munkával, hogy az önjelölt túlélőművészekkel foglalatoskodjanak a nyári kánikulában. Az alábbiak célja, hogy segítsen eligazodni a hihetetlen mennyiségű szükséges, és teljesen felesleges kiegészítő között. A cél a kellemes kikapcsolódás, és nem a kínlódás. Cikksorozatunk első részében a kulacs kerül sorra, tekintettel az időjárásra. Nem olyan nagy […]

Az év lőszere – Hornady Superformance

A Hornady® Superformance® lőszer továbbra is piacvezető, miután a közelmúltban kapta meg „Az év lőszere” címet a Londonban megrendezett 2012-es IPC Shooting Industry Trade Awards-on (Lőszeripari Kereskedelmi Díj). Edgar Brothers, a Hornady® forgalmazója, aki az Egyesült Királyságban és Észak-Írországban az egyik legismertebb importőr és nagykereskedő a lőfegyverek, lőszerek és a kapcsolódó termékek terén, benevezte a […]

Újabb amerikai klasszikus – ismerkedés az M4-gyel

Eugene Stoner „legelterjedtebb, ha nem is a legjobb” konstrukciója, az M16/AR15 különböző változatai, klónjai és továbbfejlesztései uralják a világ boldogabbik felének (lásd még „szabad világ”, „jóléti társadalom”) rendvédelmi, katonai, nem utolsósorban civil/sportpiacát, a tartozékokról nem is beszélve. Maga a fegyver azonban ott is, de különösen nálunk (lásd még „kelet-közép-európai új demokráciák”) viták kereszttüzében áll, akárcsak az a […]

Longshot 2012 – Lengyelország

A külföldi lövészettel foglalkozó honlapokat nézegetve találtam rá a Longshot elnevezésű lengyel versenyre. Azonnal felkeltette az érdeklődésemet, hisz az itthon megszokottól eltérően egy katonai egység és egy kiképző cég közösen szervezte a versenyt, meghirdetett céljuk pedig az volt, hogy a civil szféra lövészei és a katonai-rendőrségi egységek közösen versenyezhessenek, összemérhessék felkészültségüket. Hárman indultunk el a közel […]