Action Air IPSC Országos Bajnokság

action-air-ipsc-ob-1Újpest szívében került sor az első Action Air IPSC Országos Bajnokságra, mely egyben az első és legmagasabb szintű airsoft szituációs lövészverseny volt Magyarországon. Újpest Kupa néven Level III szintű négy ország részvételével zajló versenyen 12 pályán mérte össze tudását a népes versenyzői gárda. A verseny fővédnöki tisztét Wintermantel Zsolt polgármester vállalta el, aki a „Legsportosabb Város” címét többszörösen is birtokló Újpest Önkormányzat vezetőjeként jelentős mértékben hozzájárult a szituációs lövészsport megindulásához és fejlődéséhez Újpesten.

Az Újpest Kupán 12 különböző szituációs lövészpályán kellett feladatokat megoldani a lövőknek airsoft pisztolyokkal, ahol a lőlapokon minél több pontszámot kellett gyűjteni és ezt elosztották a végrehajtási idővel. Tehát nem elég, hogy pontosan kellett lőni, hanem gyorsan is. A versenyen kiváló nemzetközi bírók értékelték a feladatok végrehajtását. A szakmai tudásuk pedig nem kérdőjelezhető meg, hiszen mindegyikük ugyanúgy meglövi a pályákat, mint a többi versenyző, így pontosan tudják figyelemmel kísérni a többi lövő biztonságos fegyverkezelését, és a feladatok végrehajtását. Nem véletlen, hogy az IPSC (International Practical Shooting Confederation) jelmondata a „Diligentia, Vis, Celeritas” azaz „Pontosság, Erő, Sebesség”.

action-air-ipsc-ob-2Az utánpótlás sport nevelésben is jelentős szerepet betöltő airsoft versenyen a legfiatalabb lövő még nem töltötte be a 10. életévét, míg a legidősebb lövő már közel 60 éves volt. A verseny hangulatosra sikerült és a pályák kinézete is vizuális csemegének számított. Volt ház ablakkal, híd, kőfalakkal körbe vett sikátor, labirintus, hálószoba kinézetű pálya, ahol ahány lövő volt ott annyi féle megoldást választott. Futni, hasalni, guggolni, térdelni, sőt dobogóra fellépni is kellett a feladatok sikeres végrehajtásához. Az eredményhirdetésen az Újpest Önkormányzat képviseletében Pataki Gábor képviselő, a Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség képviseletében Dr. Regényi Kund adta át az érmeket, kupákat, mely hangulatosra sikeredet és a hazai és nemzetközi szponzori (BB Depo és Protech Guns) felajánlásoknak köszönhetően különböző tárgyjutalmakat vihettek haza a lövők.

A verseny eredménylistája, valamint a pályákról készült néhány videó megtekinthető a ZEN Rendészeti Sportegyesület honlapján, valamint a Facebook oldalukon.

Amennyiben valakit érdekel ez a gyönyörű és látványos lövészsport, az ki tudja próbálni az Újpest, Árpád út 56. szám alatti airsoft lőtéren, vagy akinek jobban megy, akár versenyzővé is tud válni.

Vass Imre

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

83 − seventy eight =