Tag Archives: videó

Éjszakai lőverseny – hatodik forduló

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság immáron hatodik alkalommal rendezte meg az elsősorban rendőröknek és katonáknak szánt éjszakai lőversenyt. A megmérettetés minden alkalommal este nyolc órától másnap reggel nyolcig tart, a pályák változatosságát pedig Csomán János garantálja, aki most is számtalan aljassággal tette nehezebbé a lövők helyzetét. És hogy mi értelme éjszaka lőni? A válasz nem a […]

Lest 2013 – Katonai és Rendőrségi Lövészverseny

Nem kevés egyeztetést követően forgatócsoportunknak sikerült lehetőséget kapnia, hogy filmet forgasson a Szlovákia szívében található, 146 négyzetkilométeren elterülő ÚŠZV MO SR Lešť kiképzőközpontban megrendezett katonai és rendvédelmi versenyen. Idén kilencedik alkalommal mérhették össze tudásukat a katonákból, rendőrökből és speciális egységeknél szolgáló kommandósokból álló kétfős csapatok. Noha a verseny csupán a központ kicsiny töredékét vette igénybe, […]

Schmidt-Bender Kupa 2013

Október közepén került megrendezésre az évente megújuló és érdekes feladatokkal bővülő Schmidt-Bender Kupa, melynek idei fordulóját a Schmidt-Bender Hungária és a SigSauer Lövészeti Sport Egyesület közösen szervezte a precíziós lövészet szerelmeseinek. A verseny célja az induló vadászok, sportlövők és rendvédelmi dolgozók részére a gyakorlási lehetőség mellett a sportbaráti kapcsolatok ápolása, valamint hogy teret adjon a […]

Steiner Scenics Armourers SFX – egyedi sportfegyverek – 2. rész

A “fegyverboltok bemutatása” sorozatunkban legutóbb sorra került Steiner Scenics Armourers SFX termékpalettája iránt többen is érdeklődtek szerkesztőségünknél, így a boltot ismertető videónk mellé egyfajta kiegészítéseként ajánljuk jelenlegi anyagunk, melyben a fegyverműhely által készített egyedi sportfegyvereket mutatjuk be. Jelen részünkben a maroklőfegyverekről tudhatunk meg némi információt, és ha már egész véletlenül egy lőtéren forgattunk, meg is […]

Vadászat Szlovákiában

A Betlér településen található Andrássy-kastély (kaštieľ Betliar) Szlovákia legszebb és legértékesebb műemlékei közé tartozik a kastélyhoz tartozó csodálatos parkkal együtt. A betléri kastély illetve a hozzá tartozó vadásztrófea-gyűjtemény az év minden szakában kiemelkedő turisztikai látványosságnak számít, de az évente megrendezett Szent Hubertus-ünnep és az ekkor szokásos lovas „rókavadászat” a szokásosnál is több érdeklődőt vonz. A […]

Halloween különkiadás – 5.11 Tactical CAVU nyúzópróba

A hazánkban egyre felkapottabb halloween alkalmából úgy döntöttünk, hogy rendhagyó nyúzópróbánkban egy szép sárga „halogéntök” is szerepet kap az 5.11 CAVU napszemüveg mellett. Az 5.11 Tactical szemüvegei az ANSI Z87.1 szabvány szerint készülnek, így a laboratóriumi körülmények között vizsgált teszteknek biztosan megfelelnek. Maga a teszt két részre bontható, az egyik felében egy közel félkilós súlyt […]

Machine Gun Tours 2013

Kis kihagyást követően az előző évek sikerei után most első alkalommal rendeztek kétnapos sorozatlövő élménynapot a szlovákiai Nový Tekov mellett található Horáreň lőtéren. A szervezők mindenek előtt a biztonságot tartották szem előtt, de ez cseppet sem ment az élvezet rovására, amely a profi szervezésnek és a kipróbálható fegyvereknek volt köszönhető. A résztvevők több mint 60 […]

Páros Szituációs Lövészverseny 2013

Idén második alkalommal rendezte meg az 5fegyver Kupa versenysorozat kreatív csapata a Páros Szituációs Lövészversenyt, amely a már jól ismert jászfelsőszentgyörgyi lőtéren zajlott. A verseny gyakorlatilag az egyre népszerűbb 5fegyver Kupa alapjaira épül azzal a jelentős különbséggel, hogy itt a versenyzők párban, csapatként dolgoznak. A feladatok jellege leginkább olyan témakörökre épül, amelyekkel egy járőr, egy […]

Bel SE steel challenge

November 2-án kerül megrendezésre a Bel SE steel challenge lövészversenye kis- és nagykaliberű pisztoly, valamint kis- és pisztolykaliberű puska versenyszámokkal. Mindkét szövetségben (MDLSZ/MSSZ) minősítő szerezhető. A versenykiiras: http://belse.hu/131102.html Jelentkezes: http://belse.hu/reg/reg131102.php

Rádiózási alapismeretek

Korábbi, ICOM rádiókészülékeket bemutató anyagaink után számos levelet kaptunk, melyek a rádiózással kapcsolatos alapvető kérdésekre irányultak. Ezen kérésekre reagálva most elkészítettük – mintegy utólagos kiegészítésképpen – jelenlegi videónkat, melyben Csányi Sándor, a DND Telecom Center Kft. kereskedelmi igazgatója bemutatja a különféle felhasználási területre szánt rádiókészülékeket, illetve az azokhoz tartozó legszükségesebb technikai, gyakorlati és jogi tudnivalókat. […]