Tag Archives: sport

Hosszútávlövészet alapkurzus – ProShooting

A felmerült igények alapján a ProShooting Kft. és a Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sportegyesület sportlövész szakosztálya közös szervezésében 2014-ben megkezdi a hosszútávlövészet alapjait ismertető kiscsoportos kurzusait. Az alapkurzus elindításához szükséges minimum létszám 8-12 fő. A szervezők főleg olyan vadászok és sportlövők jelentkezését várják, akiket érdekel a 300-500 m távolságra történő lövések leadásának technikája, az […]

Pannónia Kupa 2014

Idén hetedik éve került megrendezésre az egyre nagyobb érdeklődéssel övezett Pannónia Kupa, melynek első állomása Dabason kapott helyet. Az első magyar forduló szervezésében oroszlánrészt vállalt a Jape Vadász Kft. valamint a Dabasi Sport Club egyaránt. A Pannónia Kupa egy nemzetközi, több állomásos korongvadász versenysorozat, tehát idén már csak egyszer tér vissza hazánkba. A dabasi fordulóra […]

Halasy Gyula Koronglövő Emlékverseny 2014

Idén a Sarlóspuszta Koronglőtér adott otthont a már évek óta nagy sikerrel megrendezett Halasy Gyula Koronglövő Emlékversenynek. A kétnapos rendezvény amellett, hogy a trap illetve skeet versenyszámokat is felölelte, évek óta jó hangulatban telik, így nem meglepő, hogy külföldről is rengeteg sportlövő érkezett. A Halasy Gyula Koronglövő Emlékverseny egyébként az idei évad első nemzetközi versenye […]

David Kostelecký – exkluzív riport

Cikkünk megjelenésekor is folyik Peruban az ISSF Shotgun World Championship, avagy a sörétes puska világbajnokság, melynek egyik legnagyobb esélyese trap versenyszámban David Kostelecký, aki Pekingben bezsebelte az olimpiai aranyat. Azt viszont kevesen tudták, hogy David az utazás előtti napokat Magyarországon töltötte, egész pontosan a Sarlóspuszta Koronglőtéren készült fel a világbajnokságra, a helyszín kiváló felszereltségének és […]

Második lett a magyar Field Target válogatott a világbajnokságon

Vasárnap este fejeződött be a 2013. évi Field Target Világbajnokság amelynek a németországi Ebern adott otthont. 27 ország 300 legjobb Field Target lövésze mérte össze tudását, köztük 13-an hazánkból is részt vettek a viadalon, ahol remek eredmény született.

Nagytávolságú lőversenyek – 1. rész

Az elmúlt évben a lengyelországi LongShot verseny tapasztalatai alapján tovább kerestük a lehetőségeket a 450-1000 méter körüli távokon megrendezett versenyeken való részvételre. A szlovák versenyek a viszonylag kis távolságok miatt (Senica-Budapest 280km) jónak tűntek, a szervezésről is pozitív véleményeket halottunk, tehát elindultunk. Hárman voltunk az őszi első versenyen; Kotroczó Laci, Kerekes Zoli és jómagam. A […]

Bognár Richárd aranyat szerzett Suhlban

Bognár Richárd állhatott a dobogó legfelső fokára a németországi Suhlban rendezett Shotgun Cup 2013 versenyen. Bognár Richárd 2005 óta versenyez dupla trap versenyszámban, a nagyközönség számára a 2012-es Olimpiai játékokon vált ismertté. Ezúton is gratulálunk!

II. Nagytávolságú Proshooting Lövészverseny

A tavaly először megrendezett Long Range Shooting hosszútávlövő verseny második fordulójához értünk, melyet idén június 26-án és 27-én rendeznek meg, szintén a Szomód Katonai Tereplőtér területén. Az előző versenyen készült videóanyag megtekinthető itt, a versenykiírás az alábbi linken érhető el: http://www.longrangeshooting.hu/hu/versenykiiras

Sportdiplomáciai siker Moszkvában

Az Európai Sportlövő Szövetség (ESC) május 17-18-án Moszkvában megrendezett közgyűlésén Nagy György képviselte hazánkat. Az Elnök úr tájékoztatása alapján a következő jó hírekről számolhatunk be: Az ESC legmagasabb szintű fórumán 46 ország küldöttei vettek részt. Sok fontos kérdésben született döntés, köztük a kontinensviadalok helyszíneiről is. Hazánk Ciprust és Olaszországot megelőzve elnyerte a 2014-es Koronglövő Európa-bajnokság […]

Daystate Wolverine 303 – Optisan Mamba

A Daystate Wolverine 303 messze a legizgalmasabb légfegyver, amit valaha a kezemben tartottam. Slavia 631-es tömegpusztító csodaszerszámon szocializálódott halandóként elképzelhetetlennek tűnik, hogy egy légpuska 7,62-es kaliberű és 135 Joule torkolati energiájú is lehet, az pedig pláne sci-fi, hogy vannak országok, ahol ez polgári személyként különösebb fennakadás nélkül megvásárolható egy viszonylag egyszerű regisztráció mellett. A Daystate […]