Ötvenezren a FeHoVán és Budapest Boat Show-n

Négy nap után, vasárnap este zártak a HUNGEXPO kiállításai a Budapesti Vásárközpontban. Az előzetes adatok szerint a FeHoVa és Budapest Boat Show összesen ötvenezer látogatót vonzott. A 21. Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi kiállításon ebben az évben több mint 240 kiállító mutatkozott be. Nagy sikere volt a kísérő programoknak, amelyek az „A” pavilon vadász színpadán kívül több helyszínen zajlottak.

Nagy közönségsikert aratott az egzotikus országok, a Kárpát-medence és benne hazánk különleges trófeáinak gyűjteménye, a szarvasbőgő verseny, valamint a solymász és vadászkutya bemutatók. Az idén először volt Ifjúsági Vadászkürt Verseny, és most második alkalommal választották meg Miss FeHoVá-t.

A Vásárközpont „B” és „D” pavilonjaiban párhuzamosan zajlott a III. FEHOVA-MEOE Nemzetközi Kutyakiállítás (CAC, CACIB), amelynek fordulóin közel négyezer bírálat után választottak győzteseket. A horgász szekcióban szintén gazdag kínálat és érdekes program várta az érdeklődőket. A színpad, az akvárium és a pergető medence sztárjai között szerepelt Walter Tamás a VB ezüstérmes magyar horgász válogatottal, Döme Gábor, Gégény Viktor, Hernyák Aurél, Koós Ferenc, Dr. Kovács Adrián Lukácsi Béla, Szarvas Zoltán, Szilvási Szilárd, Tóth Ferenc és Vass Csaba. A kiállítás külföldi sztárvendége a SALMO tulajdonosa és főtervezője, a lengyel Piotr Piskorski volt.

A hajózási szezonnyitó BUDAPEST BOAT SHOW-n 9500 m2-en több mint hatvan vitorlás, elektromos és motoros vízi járművet állítottak ki. A standokon a világ vezető ruházati és vitorla márkáit kínálták a kereskedők, a szervezők pedig a megnyitón adták át az elismerő okleveleket az első újdonság-pályázat nyerteseinek. A kiállítás díszvendége a Tisza-tó, fő támogatója a Generali-Providencia Biztosító Zrt. volt. A kiállítás fővédnöke a Magyar Vitorlás Szövetség, amely korábban a HUNGEXPO-val 2016-ig tartó stratégiai megállapodást írt alá. A kiállításon különböző szakmai szervezetek – például az MVSZ és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium-, további megállapodásokat írtak alá.

A Boat Show 2014-ben a Kékszalag ezüst fokozatú támogatója. A 11-szeres Kékszalag győztes Litkey Farkas itt mutatta be és dedikálta az „Amerre a szél fúj” című új könyvét. A szervezők a kiállítás két kiemelt témájának ezúttal a „Biztonság”-ot, és az „Utánpótlás”-t választották, mely témák köré épületek a kísérő események, színpadi programok Bemutatkozott a 30 éves Zebegényi Hajózástörténeti Múzeum, a színpadi beszélgetések során pedig az ifjú tehetségeket, többek között Berecz Zsombort, Érdi Máriát, Tomai Balázst, Vadnai Benjamint és Vadnai Jonatánt is megismerhette a közönség.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

seventy five + = 83