Home / Rendvédelem / NKE-RTK Lövész Szakosztály – iskolázó verseny

NKE-RTK Lövész Szakosztály – iskolázó verseny

November utolsó napján tartotta évadzáró iskolázó versenyét a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának Lövész Szakosztálya az Esztergom-kertvárosi MBTA lőtéren. A versenyt a lövész szakosztály vezetője, Szikszay Tamás rendezte hallgatóknak, ahol mindenkinek 5 pályát kellett teljesíteni. A feladatok egy része pontlövész-jellegű volt, így tehát körös táblán kellett találatokat elérni erős illetve gyenge kézzel, különböző testhelyzetekből. Közepes nehézségű feladat volt az IPSC lövészek által jól ismert “El Presidente”, ahol a lövő háttal áll a lőlapokhoz képest, majd sípszóra a három lőlapra 12 lövést ad le duplázva úgy, hogy az első kör után tárat kell cserélnie. A nehezebb feladatok közé sorolnám a szituációs pályákat, ahol az egyiken csak a húzott színkódok szerint lehetett a lőlapokat leküzdeni, a másik pályán pedig arcképes lőlapokat kellett azonosítani, itt a fegyveresek, túszejtők voltak az elsődleges célpont. Szikszay Tamás a hallgatókon túl pár komoly tapasztalattal rendelkező lövészt is meghívott a versenyre, akik átlagon felül teljesítették a feladatokat. Bár ezen versenyzők külön kategóriában kerültek értékelésre, arra mindenképpen jó volt a jelenlétük, hogy a hallgatók ne csak a saját tudásszintüket lássák, hanem összemérhessék magukat a profikkal.

A fényképeket köszönjük Kertész László fotós kollégánknak:

About johnuram

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

eighty nine + = ninety one